Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter: Nem rángat senki sem!

február 16, 2015

pinokkio

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV-ben mondta el, hogy ugyan a Magyarországon kiírt közbeszerzések tág teret biztosítanak a vállalkozásoknak, hogy pályázzanak, de „jó lenne, ha több magyar cég tudna közbeszerzési eljárást nyerni”.

Arra a kérdésre, hogy az Orbán-Simicska konfliktus után maradhat-e az a tendencia, hogy a Simicska tulajdonában lévő Közgép nyeri el az állami beruházásokra kiírt fontos közbeszerzéseket, Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarországnak – európai uniós tagállamként – a pályázatokat szigorú protokoll és eljárásrend alapján kell kiírnia, és a közbeszerzési döntéseket bárki megismerheti, vitathatja.

Arra a kérdésre, hogy jónak tartaná-e, ha nem mindig a Közgép, hanem más cégek nyernék a közbeszerzési eljárásokat, Varga így válaszolt:

„Kétségkívül vannak nagy vállalatok az építőiparban is, amelyek több ilyen nagy beruházást tudnak vállalni, és több közbeszerzési eljáráson tudnak elindulni, és jó lenne, ha az említett cég mellett más cégek is fel tudnának nőni magyar cégként az építőiparban”

A miniszter elmondta: a héten az Erstével és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) aláírt szándéknyilatkozatban foglaltak szerint a magyar állam három éven belül (vagyis pont a 2018-as választások előtt – a szerk.) magánbefektetőnek értékesíti Erste-részesedését, és így tesz az MKB, valamint a Budapest Bank esetében is. A bankok privatizálásakor a kormány arra törekszik majd, hogy a mérlegfőösszeg szerinti 50 százalék feletti magyar tulajdon megmaradjon a hazai bankrendszerben – emelte ki Varga Mihály.

Hivatkozás:

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vargat_a_kozgeprol_is_kerdeztek_igy_valaszolt_a_miniszter.593577.html