Végre egy jó hír: nem kutat semmit a Magyar Művészeti Akadémia kutatóintézete, de több mint évi százmillióba kerül

július 15, 2015

Fekete GyörgySzázmillió forint fölötti összegből gazdálkodik évente a Magyar Művészeti Akadémia szárnyai alatt működő Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A több mint másfél éves szervezőmunka ellenére az intézetnek még nincs kutatómunkatársa, nincs honlapja, és nincsen semmilyen dokumentum arról, hogy pontosan mit is kutatnának. Ősztől állítólag már tízen lesznek.

A Fekete György (képünkön) által vezetett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az ideinél húsz százalékkal több pénzből, összesen 6,6 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre. Ebből 174,4 millió jut a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetre, 143,2 millió pedig az intézmény székhelye, a Hild-villa fölújítására. A szervezetnek jelenleg egyetlen kutatója sincs, így kutatás sem folyik.

A kutatóintézet nem először jut jelentős összeghez. Alapítását még 2013 tavaszán határozták el, 2014-ben már 109,4, egy évre rá pedig 174,4 millió forintból gazdálkodhattak – írja az Origo. Ebből a pénzből mindkét évben húszmillió ment el felújításra. Személyi juttatásként 2014-ben 54, 2015-ben pedig már 95,3 millió forintot költöttek/költenek – írja a lap a Magyar Közlönyre hivatkozva. Dologi kiadásokra idén 31,9 millió forint jut.

Hogy a kutatók méltó helyen kutathassanak, az MMA 2013-ban megkapta a Budakeszi úti Hild- villát. A Népszabság szerint a 2014-es büdzsé jelentős része ennek az ingatlannak a gépészeti távfelügyeletére, őrzésére, karbantartására, kertjére, illetve kerítésének rendbehozatalára és a felújítás megtervezésére ment el. Az idei költségek is hasonlóan alakulnak, bár a büdzsé jóval nagyobb.

Az Origo szerint a Hild-villa a költségek ellenére üresnek tűnik, a kert rendezésén kívül nyoma sincs felújításnak. A kutatóintézetnek jelenleg két munkatársa van: Kocsis Miklós jogász, a Pécsi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékének adjunktusa, valamint egy adminisztrátor. Kocsis feladata állítólag az intézet megszervezése. Ha kész, átadja a helyét egy szakmabeli vezetőnek.

A hírportál megpróbálta megtudni, hogy Kocsis pontosan mit is csinált az elmúlt időszakban, de csak annyi derült ki, hogy „az intézet szervezeti felépítésének és szabályzati hátterének elkészítésén dolgozott”. Kocsis egyébként régi ismerőse Kucsera Tamás Gergelynek, az MMA főtitkárának, még közös tanulmányuk is van – írja idézett cikkében a Népszabadság.

A több mint másfél éves szervezőmunka ellenére az intézetnek még nincs kutatómunkatársa, nincs honlapja, és nincsen semmilyen dokumentum arról, hogy pontosan mit is kutatnának. A tervek szerint 2015 őszétől vennének fel tíz kutatót, akik megkezdik az „elsődleges (alap)kutatásokat” a magyar művészetről – válaszolta az MMA az Origo kérdésére.

A Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet kutatói művészetelméleti és módszertani elemzéseket fognak végezni a magyar művészet területén, társadalomtudományos eszközökkel. Lesz úgynevezett belső elemzés, ami a műalkotásra fókuszál, és külső, ami a társadalmi környezetre. Ösztöndíjakat is osztanak majd.