Vizsgálat az RTL ellen

június 26, 2014

varga-e1403850294251

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arra utasította a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, hogy folytasson vizsgálatot a magyar RTL tévécsatornánál.

Varga elmondta, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. – amely az utóbbi időben igen kritikus hangnemre váltott a kormánnyal szemben – adóterheinek csökkentése érdekében nem valós gazdasági tranzakciókat tüntethetett fel könyvelésében. A miniszter azt is elmondta, hogy az RTL tavaly egyáltalán nem fizetett társasági adót, ami ellentmondásban van a német tulajdonú cég vezetőinek azon állításával, hogy 2013-ban 8,9 milliárd forint adót és járulékot fizettek. „Felmerült a gyanú, hogy a negatív adóalap nem valóságos gazdasági tranzakció eredménye, csupán olyan trükk, aminek célja az adófizetés elkerülése volt” – tette hozzá Varga.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője először hétfőn vetette fel a parlamentben az RTL elleni vizsgálat ötletét a feltételezett adóelkerülés miatt. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elmondta, állnak a vizsgálat elébe.

Az új reklámadó kisebb mértékben érinti az RTL-t, mint az eredetileg kalkulált 600 millió forintos nagyságrendű összeg, ami az utolsó pillanatban beadott törvénymódosításnak köszönhető.

Hivatkozás:

A kormány a NAV-ot küldi az RTL ellen, nepszava.hu, 2014. június 25.

NAV vizsgálatot kap az RTL, hirado.hu, 2014. június 25.